Fesztivál

Pakson 2016 óta minden nyáron szervezünk fúvós koncerteket kiemelkedő jelentőségű hazai és nemzetközi művészek, együttesek, zenekarok meghívásával. 2018-ban fesztivállá nőtte ki magát a program, amelynek során a koncertek mellett ismeretterjesztő előadások, kiállítások is várták a látogatókat. 2020-ban már több településen rendeztük meg a fesztivált, melyre kiváló hazai előadók mellett az Egyesült Államokból, Horvátországból, Japánból, Luxemburgból, Németországból és Törökországból is érkeztek zenészek. A magyar fúvósok jelentős szerepet töltenek Bővebben...

be a nemzetközi zenei életben. Számos nagynevű szólistánk, kamaraegyüttesünk koncertezik rendszeresen itthon és külföldön egyaránt. Továbbá nemzetközi szinten is kiemelkedő, tizenhárom főállású zenészekből álló fúvószenekar működik Magyarországon. A megfelelő fúvós utánpótlásért alapszinttől kezdve kiváló oktatók dolgoznak a fiatal muzsikus palántákkal. A növendékek közül sokan örömmel kamarazenélnek, nagyobb településeken zenekart alkotva muzsikálnak együtt. A klasszikus zenei területtől kicsit eltérve hazánkban a népzenészek és a jazz előadók között is számos fúvós öregbíti a magyar zenészek hírnevét. A Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál a rendkívül sokszínű és változatos fúvós életet kívánja bemutatni, a művészeink tudását bemutatva a világnak, a meghívott országok kultúrájából nagyszerű zenészek tolmácsolásával ízelítőt hozva Magyarországra. A fúvószene ünnepét jelentő programsorozatunkra szeretettel várunk mindenkit!


<

Kovács Zalán László
fesztiváligazgató

Védnökök

dr. Horváth Kálmán
Tolna vármegye - Főispán
Geiger György
Kossuth-díjas trombitaművész

Képek

Táborok

Fuvolatábor

Fuvolatábor

Klrainét-, Szaxofon-, és tárogatótábor

Klrainét-, Szaxofon-, és tárogatótábor

Kürttábor

Kürttábor

Harsona és Tubatábor

Harsona és Tubatábor

Harsonatábor

Harsonatábor

Keressen minket elérhetőségeinken

Írjon nekünk

Támogatók/Partnerek

CLOSE
CLOSE