Kovács Zalán László
fesztiváligazgató
Kovács Zalán László tubaművész, többszörös nemzetközi versenygyőztes szólista a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése, majd a Zeneakadémián és a Müncheni Hochschule für Musik und Theaterben folytatott tanulmányait követően szerezte meg művész diplomáját.
Tanulmányait két doktori képzéssel folytatta: a Zeneakadémia DLA, és az ELTE Szociológiai Doktori Iskolája PhD területén. Az egyetemi éveitől kezdve rendszeres fellépője lett hazai, olasz és kínai szimfonikus zenekaroknak. Számos nemzetközi versenyt nyert meg szólistaként és kamarazenészként egyaránt.
Doktorandusz érdekvédelmi szervezetekben vezető tisztségeket töltött be, miközben a Művészetek Völgye klasszikus zenei színpadjait vezette. Ezt követően a Virtuózoknak lett zenei vezetője. Számos későbbi aktivitással folytatott pályáját, melyek közül fontos kiemelni a 2015-ben elindított, és ma már Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű klasszikus zenei fesztiváljának számító Bach Mindenkinek Fesztivált, valamint a 2018-ban létrehozott Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivált melyeknek alapítója és a kezdetektől fogva igazgatója is egyben.
2020-tól az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium igazgatója.
A művészeti területen is aktív, több intézményben tanít, zenekarokat vezet, rendszeresen tart mesterkurzusokat és nemzetközi versenyek zsűrijében vesz részt, egyetemi előadásokat tart és sokat koncertezik. Feleségével és két gyermekükkel Budapesten él.