1972-ben született Budapesten. Kisiskolásként öt évig hegedülni tanult, majd 1985-ben kezdett el kürtön játszani. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója lett, ahol 1996-ban diplomázott Magyari Imre és Friedrich Ádám tanítványaként. 1995-ben és 1996-ban is megnyerte a Debreceni Országos Rézfúvósversenyt. 1993 és 2001 között a Matáv Szimfonikus Zenekar első kürtöse, 2001 októbere óta a Budapesti Fesztiválzenekar tagja. Többször fellépett a BFZ szólistájaként, többek között Haydn kürt kettősversenyével, Saint-Saëns Kürtversenyével, Richard Strauss 1. Kürtversenyével és Schumann négy kürtre írt versenyművével. Rendszeresen tart mesterkurzusokat Magyarországon és külföldön egyaránt. 2022 óta a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium kürttanára